Az idei évben ismételten meghirdetésre kerül az Év háza pályázat,mely a hazai építészszakma elismert díja. A pályázaton bármely Magyarországon megvalósult, maximum 4 lakásos lakóépület, lakóépület bővítés, felújítás vagy nyaralóépület anyagával lehet indulni.
Október 7-től másfél héten keresztül Budapesten is megtekinthetők a 2008/2009 Holcim Awards for Sustainable Construction világverseny (Holcim Awards a Fenntartható Építészetért) nyertes pályaművei. A kiállított tervek között bemutatásra kerül a világdöntőbe jutott, 2008-as európai Holcim Awards aranyérmes Janesch Péter és csapatának „Négy negyed egy egész” című pályamunkája. 121 országból közel ötezer projektterv érkezett a svájci Holcim Foundation for Sustainable Construction (Holcim Alapítvány a Fenntartható Építészetért) által második alkalommal meghirdetett pályázatra.
Az idén hatodszor átadott Wood Awards célja a fa – mint a fenntartható építészet egyetlen nyersanyaga – felhasználásának támogatása és ösztönzése. A hatodik évében járó díj abszolút győztese a Budapesten is dolgozó BDP építésziroda alkotása a shetland-i múzeum új épülete lett. Az új építészeti alkotások - többek közt a világ legmagasabb fából készült lakóháza - mellett bútorokat és helyreállítást is díjaztak a Wood Awards-on.
A Brit Építészek Királyi Intézete (Royal Institute of British Architects) díját nyerte a BMW Welt épülete. A RIBA Európai Díj a világ egyik legjelentősebb építészeti díja, amelyet az Egyesült Királyságon kívüli, de az unión belüli épületek nyerhetnek el. A mind a tervezőnek, mind a megrendelőnek szóló elismerést 1966 óta ítélik oda olyan épületeknek, amelyek teljesítik a legmagasabb építészeti minőségi követelményeket.
Éveket késik és a tervezettnél sokkal többe kerül majd azoknak a felhőkarcolóknak és földalatti állomásoknak a megépítése, amelyeket a 2001. szeptember 11-én elpusztított World Trade Center helyén építenek.