| A spanyol – és úgy általában a déli – várak és erődítmények általában szebbek, mint az északiak, kevésbé tömbszerűek, és a mór hatás miatt valahogy kisebb tömegűnek, kecsesebbnek tűnnek. (Már amennyiben kecses lehet egy vár.) Lehet, hogy egy masszív ágyúzásnak hamarabb megadják magukat, de lakni mindenesetre kellemesebb bennük, mint egy hűvös, kisablakos ódon skót várban. | | |
|
|
| Mukesh Ambani indiai mágnás családjával beköltözött a világ alighanem legdrágább lakásába. A luxus lakótorony egy milliárd dollárból (220 milliárd forintból) épült. | | |
|
|
| Noha bizonyos elemzések szerint a válság a legolcsóbb, és a legdrágább lakások piacát érintette a legkevésbé, bőségesen lehet eladásra váró prémium ingatlanok közül válogatni a hazai ingatlanpiacon. Megnőtt az alku lehetősége is, ebben a kategóriában már a 20-25%-os árcsökkenés sem számít ritkaságnak, ha végre feltűnik egy vevő a színen. | | |
|
|
| Friss globális listát tett közzé az amerikai Forbes magazin az idén átadott legdrágább lakásokról. A 10 legtöbbe kerülő hajlék összértéke meghaladja az egymilliárd dollárt. | | |
|
|
| Nagyot estek az ingatlanárak, de a luxusvillák tulajdonosai még mindig azt remélik, hogy kilencjegyű összegért kelnek el luxusvilláik. A Forbes összeszedte [1] az idei év legdrágábban meghirdetett ingatlanait. | | |
|
|
| Az amerikai filmsztár komoly pénzügyi nehézségei enyhítésére eladta Bel Airben lévő villáját. Az épületről, a szobákról és a kertről készült fotókat egy 103 képből álló galériában lehet megnézni. | | |
|
|
| Lássuk Magyarország 10 legdrágább eladó dunántúli kastélyát az ingatlan.com adatbázisa alapján! Magyarországon nemcsak a főnemesi lakhelyeket nevezik kastélynak, ha-nem a kisebb méretű vadászkastélyokat, kúriákat és villaházakat is. Mi 1000 nm alapterületnél húztuk meg a határt. A felújított főúri lakok ma főként kastélyszállóként működnek. | | |
|
|
| Aki meg akarja nézni, merre élnek a Szilícium-Völgy legendái, az jobban teszi, ha nem készül nagy túrára: ezek ugyanis egymás hegyén-hátán laknak, a 121 milliárd dollárt érő, számítógépeket gyártó cég vezetője például sokkot kapna, ha nem egy 131 milliárdos, online kereséssel foglalkozó vállalat alapítója lenne a szomszédja. Ezek az emberek jól elkülönített városrészekben laknak, hogy ha jön eg... | | |
|
|
| A luxusingatlanok piacát nem rengette meg a pénzügyi válság és a hitelezés befagyása, a tehetős befektetők ugyanis készpénzben fizetnek, és a csökkenő hozamok ellenére is biztos befektetésnek tekintik a különleges ingatlanokat. A luxust keresők a közhiedelemmel ellentétben nem elsősorban a helyszín alapján választanak, inkább az extrákra, az igényes márkákra és a különleges belsőépítészeti mego... | | |
|
|
| Teljesen helytálló a felismerés, miszerint a kellő anyagiak és a jó ízlés nem járnak jegyben. Dollármilliomosok irigylésre méltó élete, sokszor igénytelen villákban. Nézzék meg hol töltik mindennapjaikat a világ leggazdagabb emberei. | | |
|
|
| Ingyen konyhabútor? Garázs? Esetleg plazma televízió? Ez már mind a múlté, ma már többet kell ajánlani ahhoz, hogy el lehessen adni az ingatlanokat. Íme a legkülönlegesebb lakás mellé járó extrák, amit valaha ajánlottak. | | |
|
|
| Sosem volt gyors értékesítési idejéről híres a hazai luxuspiac, ám a vásárlók elmaradása illetve kivárása még inkább lehetőséget teremt a potenciális vevőknek a válogatásra és az alkudozásra. Apró dolgokon bukhat el egy-egy üzlet, és előfordulhat, hogy a több százmilliós luxusvillát csak jelentős árengedménnyel lehet mostanában eladni. Szívesen alkudna 30 százalékot? | | |
|
|
| Viszonylag ritkán számolunk be ausztrál épületekről: ezúttal egy modern lakóépületet mutatunk be. Kiváló minőségű építőanyagok, elegáns belső - luxusház a távoli földrészről. | | |
|
|
| Az eredetileg kikiáltott árnál jóval olcsóbban juthatnak hozzá a vevők az amerikai Albert városkához. A Texas állambeli helységet 2,5 millió dollárért árulták legutóbb, ám a kevés érdeklőre való tekintettel ez az ár mára csupán 883 ezer dollár. | | |
|
|
| Versenyzésre is alkalmas méretű uszoda, vetítőterem, tucatnyi autóbeálló, legalább 100 négyzetméteres nappali, óriási, ősfás kert és személyzeti lakrész. Ezek a kellékei az igazi pesti luxusnak a 300 millió forint feletti értékű lakóingatlanok piacán. A vevői igények a tapasztalatok szerint messze elléptek a kínálattól. | | |
|
|
| A legdrágább luxusvillák többsége az USA-ban található, Amerika mellett az Egyesült Királyság, Franciaország és Oroszország képviselteti magát a legpazarabb épületek top 10-es listáján. A villák tavaly 80-125 millió dollárt értek. Megmutatjuk, hol laknak a milliárdosok! | | |
|
|
| Megtiszteltetésnek érezzük, hogy mi újíthattuk fel ezt a nagyszerű épületet – nyilatkozta lapunknak Miki Naftali, a New York-i Plaza Hotelt megvásárló ELAD Properties ügyvezető igazgatója. A hotelt 2004-ben 675 millió dollárért vették meg, s további 400 millió dollárért renoválták – nem számítva az újrabútorozást. | | |
|
|
| Egy indonéz stílusú, álomszép környezetben fekvő egzotikus luxusnyaraló nyerte el az 1-2 millió dolláros épületek kategóriájában az idei „Az Év Mesterháza” díjat Ausztráliában. A díjat a múlt héten adták át Canberrában. Megmutatjuk a pazar házat! | | |
|
|
| Egy moszkvai lakás 16,3 milliárd forintnak megfelelő összegért - négyzetméterenként mintegy 12,4 millió forintért - kelt el nem egészen egy hét alatt. A vásárló egy 37 éves üzletember, aki neve titokban tartását kérte. Az ár nem mindennapi, de egészen különleges a lakás is. A belvárosban van, területe 1300 négyzetméter, és a garázst, a tetőteraszt és a télikertet nem számítva hét emeleten terül... | | |
|
|
| Giorgio Armani az építészet mezejére lép. A hétcsillagos dubai-i Burj Al Arab Hotel lakosztályainak kialakítása után Egyiptom legfrekventáltabb tengerparti szakaszán tervez luxusvillákat, nemcsak belsőleg. | | |
|
|
| A külföldi vevők száma évek óta állandó. Keresett helyek a belvárosi, azon belül is az Andrássy úti területek. | | |
|
|
| Donald Trump ingatlanmogul 95 millió dollárért adott el egy Palm Beachen álló ingatlant egy orosz milliárdosnak. Még soha nem fizettek ennyit amerikai villáért. | | |
|
|
| A művészet anyagairól elnevezett épületekből álló luxuslakópark épül a Rózsadombon. A Seven Arts intelligens otthonokat és különleges dizájnelemeket kínál. | | |
|
|
| Cikkek tucatjait olvashatjuk, a budapesti luxuslakás piacról, az ilyen projektek elhelyezkedéséről, történelmükről, fajtáikról, és egyáltalán arról, hogy mire is mondhatjuk, hogy ez luxus. A legkülönbözőbb elméletek, álláspontok születtek már meg a luxusingatlanok definiálásával kapcsolatban. A hazai piacon kevés luxusingatlanhoz járnak extra szolgáltatások, a lakások relatíve olcsónak tekinthe... | | |
|
|
| Érték, harmónia, egyediség, kényelem. A luxus nehezen definiálható fogalmához kapcsolódó tényezők közül ezek azok, amelyeket a legtöbb luxuslakás-tulajdonos érvényesíteni szeretne a lakásbelső kialakítása során. | | |
|
|
| Az USA-ban a jelzáloghitel-válság következményeit nyögi a teljes ingatlanpiac, ugyanakkor egyes szegmensek – ilyen a luxuspiac is – a saját útjukat járják. Los Angelesben a legmagasabb négyzetméterárak a penthouse kategóriában 4 és 5,5 millió forintnak megfelelő értékek között mozognak. Ez ugyan elmarad New York-i penthouse-ok áraitól, de a jellemzően nagy alapterületek (350–700 négyzetméter) m... | | |
|
|
| Új, ötcsillagos apartmanházzal bővült a fővárosi kínálat. A 19 millió eurós beruházással megvalósult City Home Budapest egy induló lánc első tagja, a beruházó Hungarobüro Kft. Kelet-Európa több államában tervez hasonló fejlesztéseket. | | |
|
|
| Soha nem volt még ilyen drága Manhattanben lakást venni, harmadával nőttek az árak az egy évvel ezelőttihez képest. A luxuslakásokért 86 százalékkal kell többet fizetni, de ez nem ijesztette el a vevőket. | | |
|
|
| Hol milyen jellemzőkkel, szolgáltatásokkal és árakkal találkozhat az, aki a lakások legfelső kategóriája iránt érdeklődik a világ távolabbi tájain? A luxusingatlanok, és főleg a luxusapartmanok piaca erősen keresletfüggő, de a világ nagy kereskedelmi, üzleti központjaiban, gazdasági fellegváraiban ez nem jelent gondot. | | |
|
|
| A világ leggazdagabb sportolójának tartott Tiger Woods több mint tízmilliárd forintért vett új házat Long Islanden. Az amerikai golfozónak jachtkikötő, teniszpálya és hat hálószoba is redelkezésére áll új lakhelyén. | | |
|
|
| Az amerikai ingatlanpiacon végigsöprő áresést már a hollywoodi sztárok sem engedhetik meg maguknak - derül ki az amerikai üzleti sajtó összeállításaiból. Los Angelesben tavaly decemberben 4430 házat sikerült eladni, 48 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. | | |
|
|
| Recesszió és válság ide vagy oda, a szuper-gazdagok nem rendültek meg, szinte sorban állnak a világ legdrágább lakóparkjának lakásaiért. A Londonban megtalálható, csupán két év múlva elkészülő One Hyde Park lakásárainak csak a csillagos ég szabhat határt. | | |
|
|
| Egymillió forintos négyzetméteráron sem kapunk feltétlenül luxuslakást, ha nem jó a teraszról a kilátás. Szakmai szemmel ugyanis nem minősül minden luxusingatlannak, amit az átlagember annak gondolna. Utánanéztünk, milyen az igazi luxuslakás, ahol a jacuzzi és a méregdrága parketta szinte alapfelszereltség. | | |
|
|
| A világ 278. leggazdagabb embere vásárolta meg a legdrágábbnak tartott, újépítésű luxusvillát Nagy-Britanniában. A brit főváros észak-nyugati részén található villát az izraeli gyémántmilliárdos Lev Leviev vásárolta meg, aki a "kacsalábon forgó, hét szobás kastélyért" nem tartotta túlzottnak a 35 millió fontos, vagyis 11,97 milliárd forintos vételárat. | | |
|
|
| Mennyibe kerül a házi jégpálya fenntartása? Ki tudunk-e állni a garázsból a negyedik autóval? Bekapcsolhatjuk-e a szaunát munkahelyünkről? Luxusingatlan vásárlásakor olyan tényezőket is figyelembe kell vennünk, amelyek egyszerű lakások esetében fel sem merülnek. | | |
|