Egy spanyol sztárépítész Barcelona mellett beleszeretett egy elhagyott cementgyárba, amit megvásárolt, majd többfunkciós luxusépületet varázsolt belőle. A képeket elnézve, nagyon is megérte a projekt.
Olvasónk felújítása jó példa arra, hogy kreativitással, némi kézügyességgel és sok-sok munkával viszonylag kevés pénzből is szép otthont lehet varázsolni egy teljesen szétbombázott épületből is. A történet tipikus: először úgy tűnik, hogy festés után költözhető a lakás, ám végül kiderül, hogy szinte mindent cserélni, bontani kell. A beküldött fotók azonban arról tanúskodnak, megérte a munka. Gr...
Kívül és belül egyaránt újjávarázsolták a hatvanas években épült, vancouveri, 230 négyzetméteres családi házat. A felújítást végző cég szerint egyszerűen megfogalmazott feladatot kaptak: modern, a mai kor igényeinek megfelelő, világos otthont szeretett volna megbízójuk.