 | Kategória |  | |
| | Szerző: | | |
Megjelenés: | 2009-11-16 | |
Állapot: | | |
|
| |
|
2009. június 27-én Sanghaj gyorsan fejlődő Minhang negyedében egy új építésű 13 szintes lakóház eldőlt, mint egy homokzsák. A látvány mondhatni „magával ragadó”, mivel olyasmit elég ritkán látni, hogy egy komplett ház épségben lefekszik a talajra. Azóta kiderültek az okok is, amit érdemes áttekinteni. Az már korában is valószínűsíthető volt, hogy nem valamiféle „anyagkimentésről” van szó, azaz nem rosszhiszemű építtető magatartás eredménye a tragédia, ami jelentős anyagi kárt és – a hajnali időpont miatt, szerencsére csak – egy munkás halálát okozta. Sőt, a látvány arra utal, hogy az épület szerkezeténél nem spóroltak az anyaggal, s azt jól készítették el, különben egy ekkora zuhanás után az nem maradt volna egyben.
Az is látható volt, hogy a cölöpalapozás adta meg magát, s gyakorlatilag a földből fordult ki az épület. Eredetileg a mocsaras talajt okolták és víztelenítési problémákat sejtettek az eset mögött, a vizsgálat szerint azonban az okok összetettebbek. Ugyan az építtetőnek rosszhiszemű magatartást nem, de vétkes felelőtlenséget mindenképp megállapított a vizsgálat. Nézzük, hogy mi történt: 1. A ház északi oldalán egy közeli mesterséges csatorna található (kezdetben azt hitték, hogy ennek vize mosta alá az épület alapozását, és emiatt dőlhetett meg az épület és törte ki magát az alapozásból), valamint annak gátja, ami önmagában is jelentős nyomást fejt ki a talajra. 2. A ház déli oldalán egy mélygarázs gödrét ástak ki, mintegy 4,6m mélységben, s annak jelentős mennyiségű építkezési törmelékét az északi oldalra halmozták fel, ahol az mintegy 10m-es magasságot ért el.
3. E tevékenységek következtében jelentős oldalirányú nyomás nehezedett a cölöpalapokra. 4. A jelentős mennyiségű lehullott eső még tovább fokozta est a hatást, hiszen a déli oldal tartását gyengítette, az északi oldalról viszont fokozta a nyomást. 5. A cölöpökre ekkor már 3000 tonnás nyomóerő hatott, amit azok már nem bírtak tolerálni. 6. A cölöpök sorban megadták magukat, az épület megdőlt a déli irányban és elvágódott, mint egy kivágott fa.  | Képtár |  | |
|  | Bejelentkezés |  | |
 | Kapcsolatok |  | |
 | Hirdetések |  | |
|