Amikor műanyag ablakot szeretnénk vásárolni otthonunkba, számos ajánlattal találkozhatunk, melyek különböznek egymástól. Ahhoz, hogy el tudjunk igazodni a műanyag ablakok közötti különbségek tengerében, érdemes tisztában lenni azzal, milyen szempontokra kell figyelnünk.

Mivel a vásárlók többsége nem feltétlen lesz műanyag ablakszakértő is, ezért jobb tisztában lenni azzal, egy-egy különbség mögött mi húzódhat meg. Ezért, az egyik, amire mindenképp érdemes figyelni műanyag ablak vásárlása során, az a gyártás helye. A kínai, török, román nyílászárókat jobb elkerülni, mivel szinte garantáltan gyenge minőséggel találjuk majd szembe magunkat.

Ha elsőre nem is tűnik fel, a használat során bizony meg fog látszani, de akkor már késő. Ugyanis a műanyag ablak minősége kihatással lesz a ház szigetelő képességére is. Gondoljunk csak bele, nem véletlen volt a 2008-as panelprogram egyik központi eleme a panellakások szigetelésének javítása, melyet a nyílászárók cseréjével is igyekeztek elérni. Ezért fontos ezt a szempontot is szem előtt tartani, ha nem az utcát szeretnénk fűteni, főleg a mostani kiszámíthatatlan rezsi számlák mellett!

További szempont a műanyag ablak választása során a minőségi tanúsítvány. Fontos, hogy UV-álló anyagból készüljön, ugyanis ennek hiányában egy idő után fehér ablakunk besárgulhat, ami elég hanyag és csúnya látványt kelt. Továbbá érdemes figyelmet szentelni az ablak üvegezésének is, ami kihatással van a hőmegtakarító képességére.